Schönek Dávid interjúja
Pest, 1956. okt. 22. este fél nyolc, egy tinikből álló csoport a kispesti Ady mozi kapujában áll felháborodottan. Riportalanyunk is tagja ennek a kis csoportnak. Ő mesélte az alábbi történetet.
"Éppen készültünk bemenni a filmre, amikor utánunk futott a pénztáros, hangosan kiabálta, hogy mennyünk haza most azonnal. Mi fiatalok lévén persze csak viccnek vettük, de amikor elkapta a barátom vállát mindenki hirtelen megfordult és láttuk a pénztáros arcát akkor már tudtuk, hogy nem vicc. Azután haza indultunk. Amikor haza értünk édesanyám már hallgatta a rádiót, amikor készültünk lefeküdni azt is bemondták, hogy kijárási tilalom van, senki ne hagyja el a házát.
24.-én reggel, amikor anyám elindult dolgozni az Üllői útig ki is sétált. Amikor odaért látta az orosz tankokat és teherautókat, ahogy sietnek a belváros felé. Én is elindultam dolgozni, mert rossz körülmények között éltünk és már 14 évesen dolgoztam. Anyuval összetalálkoztunk és nem engedett el dolgozni. Mind a ketten haza siettünk. Szerencsémre, mert aznap ölték meg a főnöknőmet a boltban, ahol dolgoztam.
Másnap reggel arra ébredtünk, hogy a bátyám nem ért haza. Mivel ő a KISTEX gyárban dolgozott éjszakai műszakban minden reggel ő ébresztett minket, de aznap nem. Megijedtünk és féltünk, hogy valami baja történt. Később megtudtuk, hogy elvitték az egész „bandát” műszak kezdéskor. A mai napig nem tudjuk hova vitték őket. Amikor elengedték őket, valahogy elkeveredtek a Népligetig ott már fegyverdörrenések, süketítették el őket a népligeten kúszva kellett átmenniük, hiszen ők sem tudták hol repkednek a golyók. Harmadnap épp csak belépett az utcába de az orosz katonák megrohamozták de nem bántani, hanem „koldulni” mentek oda, még a tankot is oda adták volna egy két kilós kenyérért. Persze ő megsajnálta őket és adott is nekik kenyeret de az oroszok nem voltak hálátlanok egy fekete vörös sálat adtak neki körülbelül öt szelet kenyérért.
1957 eleje iskolába menet láttam szétlőtt romos házakat és annak tudatában, hogy mostmár béke van az utcákon nem féltünk. Hatalmas fellélegzés volt ez nekem, de amikor odaértem az iskolához, ahol Gyors- és Gépírást tanultam meglepődötten láttam a táblát a kapun:
AZ ISKOLA MEGSZŰNT. Az érettségit az óta se tudtam letenni Gyors- és Gépírásból."