Szasza interjúja
"1956. október 23-án a várban, az Épületgépészeti Technikumban volt órám 14 óráig. Utána a menzán megebédeltem, majd elindultam haza. A 9-es villamossal mentem a Gellért térig. Ott már nagy tömeg volt. Az egyetemisták gyülekeztek. Felvonulásra készültek. Én is beálltam közéjük. Innen a Bem szoborhoz mentünk, ahol több szónok beszélt. A hangulat nagyon harcias volt. A sokadalom gyakran skandálta, hogy „Rákosit a lomtárba, Nagy Imrét a kormányba”. Innen a Parlament elé vonultunk. Két irányba ment a tömeg. Egyik fele a Margit hídon, a másik fele a Lánc hídon át. Én a Lánc hídon menőkkel tartottam. Ekkor már este öt óra volt. Lévén, hogy a szüleim nem tudták hol vagyok hazamentem. A Lánc hídtól közel laktam a belvárosban, a Magyar utcában. Otthon elmondtam, hogy hol voltam. Apám és anyám azt mondta, hogy nem érdekli őket hová megyek csak ne haljak meg.
A barátokkal este 7 után elmentünk körbe nézni a városba. Így keveredtünk bele utána a Magyar Rádióhoz menetelő tömegbe. Itt kb. 1 órát töltöttünk, de addig még nem volt lövöldözés. Este a barátokkal úgy döntöttünk, hogy már haza megyünk. Este fél tízre értem haza. A szüleim megkérdezték, hogy hol voltam. Elmeséltem az élményeimet.
Másnap – október 24-én – már fegyveres harcok zajlottak a felkelők és a megszálló szovjet csapatok között. A harcok nagyon egyenetlenek voltak. A felkelőknek puskájuk és géppisztolyuk, míg a szovjeteknek harckocsiaik voltak. A felkelők Molotov-koktélokkal harcoltak a tankok ellen. (A Molotov-koktélt ma is használják világszerte!)
A harcok október 29-ig tartottak. Ekkor már megalakult az új magyar kormány és a Nemzetőrség. A megszálló szovjet csapatok továbbra is itt állomásoztak. Emlékszem, hogy a Kálvin téren a villamos megállóban állt 4 db tank és a katonákkal próbáltunk beszélgetni. A nagy nehezen sikerült beszélgetés alatt – lévén zömében tatár katona – azt vettük ki, hogy őket a Szuezi válsághoz vetették be. Amikor elmondtuk, hogy Budapesten vannak, akkor nagyon csodálkoztak.
A nyugalom november 4-ig tartott. Ezen a napon indult meg a szovjet csapatok támadása Budapest ellen. A harckocsikból álló támadók minden célpontra lőttek. Így a nagykörúton – a Kilián laktanyánál – volt olyan ház, amit teljesen szétlőttek. Szétlőtték, mert valaki rájuk lőtt puskával. November 8-án – pont a születésnapomon – egy használaton kívüli teherautóval lementünk a nagyszüleimhez falura. Az út egy kicsit kalandos volt, mert majd minden kilométeren megállítottak a szovjet katonák. De leértünk.
A harcok ideje alatt a szüleim a ház pincéjében kialakított – úgynevezett – légó picében tartózkodtak a többi lakóval együtt. Élelmezésükről – kenyérellátás – a barátokkal együtt gondoskodtunk. A Sipus utcában lévő pékség – hála az odaadó pékeknek- sütött kenyeret. Ott álltunk sorba és vittük a kétkilos kenyeret haza, majd utána mentünk megnézni a dolgok sűrűjét. Ez egy másik fejezet.
Ebben az időben 16 éves voltam. Fogékony minden újra, ami az eddigi nyomorúságot elfeledteti. Elfeledni a kenyér, a zsír, a hús fejadagot. Ezért én is a dolgok sűrűjét jártam. Szerencsém volt, hogy az eseményekből november 8-án távoztam, így a hatóságok nem tudtak semmit rám bizonyítani. Pedig nagyon sokszor előállítottak és vallattak.
Az események – a forradalom – után az élet lassan kezdett magához térni. Január elején kezdődött újra a tanév."