Bottyán Mirella interjúja
"A papám ebben az időben volt 19 éves. Akkori foglalkozása vas-és fém forgácsoló mester /esztergályos/ a munkahelye : a Ganz MÁV VAG Rt. A fizetése 363 Ft amit a három műszakos munkájáért kapott. A szüleivel és egy fiú testvérével lakott egy kertes házban a XX. kerületben, a Nagykőrösi út szélén. Tüntetni igazából nem volt, de az akkori kormány leváltását teljes joggal követelte. Örült, hogy végre fellázadt a Nép, és támogatta minden lépését, viszont csalódottság is érte, ugyanis az orosz katonák behívása Magyarországra letörte a Magyar Nép szabadság iránti vágyát.
A menekülési hely csak a pince maradt a család udvarában, oda bújtak el a lövések és minden más elől. Élelem alig akadt, volt egy eset amikor a testvérével biciklivel indultak a Soroksári út közelében lévő szántóföldre, hogy burgonyát szerezzenek, de még megközelíteni sem tudták a Soroksári utat, ugyanis a katonák egyből lövést indítottak feléjük.. Egy másik eset úgy történt hogy, felmászott egy vagon tetejére, hogy fát tudjon szerezni a család számára. Felmászott és ledobált néhány darab fát amit aztán haza tudott vinni.
A mamám ekkor volt 17 éves, és a Corvin áruházban dolgozott a drogériai részlegen. Tanulni ekkor már nem járt, mert pénzt kellett keresni a család számára. Szintén elítélt mindent, amit az akkori kormány produkált. Tüntetni nem volt, mert szülei nem engedték, de fel volt lázadva, mint az egész ország. Ő is szintén a XX. kerületben lakott, két utcával lejjebb a nagypapámtól, akkor még nem ismerték egymást, és nem is gondolták volna hogy házasság lesz belőle, ugyanis egy pincében bujkálva találtak egymásra és így ismerték meg egymást. Egymást segítették a háború alatt, sokat tudtak együtt lenni a szűkös pincében, ahogyan a háború befejeződött újabb találkozásra került sor , és néhány év együtt lét után, összeházasodtak.
A keserű sors egyszer csak végett ért, és az emlékeket még mindig őrzik a „nagyjaink”..."