Csáki Dóra és Szamharadze Szofikó interjúja
Hány éves volt és hol laktak a Forradalom idején?
10 éves voltam, a Keleti pályaudvar és a Hősök tere közelében laktunk az édesanyámmal egy nagy bérházban.
Milyen emlékei vannak a 1956. Október 23-ról?
Arra emlékszem, hogy kinn álltunk az édesanyámmal a Hősök terén a nagy tömegben, hirtelen néma csend lett egy idő után pedig a Himnuszt kezdték énekelni…nem értettük mi történt, aztán mint megtudtuk, amikor a Sztálin-szobrot levágták a talpazatáról az rádőlt egy emberre,aki meghalt. Nagyon sok sérült volt, legtöbbjüket a Péterfi Sándor utcai Kórházba vitték…A házban, ahol laktunk, a lakók megbeszélték, hogy a sebesülteknek visznek be élelmet, mivel a kórház a sok beteget nem tudta ellátni.
A hétköznapokban változott valami?
Természetesen…a kenyérért például minden hajnalban már sorba kellet állni és így is csak 2-3 óra múlva kaphattunk. Én sohasem csupán annyi kenyeret vittem amennyire az édesanyámnak és nekem szükségem volt, mert a házunkban sok volt az idős ember, közülük párnak én vittem a kenyeret.
Voltak lövöldözések és sebesültek is, őket teherautón szállították. A mentőautók már nem tudták elvinni az összes sebesültet…Arra is emlékszem, hogy az egyik ilyen autón egy olyan fiatalembert is láttam, aki már nem is volt magánál, ezen kívül pedig a teherautó vezetője kezéből folyt a vér, mert útközben meglőtték.
A halottakat pedig nem a temetőbe vitték, hanem átmenetileg a Rózsák terén pokrócba csavarták és úgy ásták el őket.
Az iskolában milyen változások voltak?
Október 23-án még bementünk az iskolába, de a következő nap már nem, mivel este kitört a Forradalom. Arra pontosan nem emlékszem, hogy mikor kellett ismét iskolába menni, de egy jó ideig nem jártunk.
Később pedig már nem orosz nyelvet, hanem németet kellett tanulnunk…