Gyermekkor
Hogyan élte meg 1956-ot?
Nem is tudom, hogy kezdjem el, mivel régen volt ez a dolog!
Arra emlékszem, hogy apukám hazajött a munkából, és ahogy beért a házba minden ajtót bezárt, mert azt mondta, hogy kint az utcán lövöldöznek egymásra az emberek! Nem értettem, hogy miért! Amikor édesapámra néztem csak annyit mondott, hogy forradalom van Magyarországon! Ezt sem értettem igazán, mert egész más elképzeléseim voltak.
Aztán édesapám odaült mellém és csak annyit mondott nekem fájó szívvel, hogy az utcán azért harcolnak, mert egy jobb, igazságosabb társadalomban akarnak élni az emberek!
A szüleim mellett biztonságban éreztem magam így kevésbé féltem, csak is így tudtam átélni mindezt a szörnyűséget! Az anyai és az apai szeretet mindennél többet ért! Nagyon féltem de túléltem a családommal együtt!
Mit tapasztalt azokban a napokban?
Leginkább azt, hogy az emberek féltek, féltek kimenni az utcára, féltek egymással szóba állni. Aztán ez a félelem egy idő után fokozódott!
Akkor már nem voltak harcok, hanem csak a rendőrök jöttek házról, házra és emberek százait vitték a börtönbe! Akkor már tudtam véget ért a forradalom.
Az én édesapámat is bevitték, de néhány nap múlva hazajött! Nagyon aggódtam érte! Soha nem mondta el nekem mi történt vele!
50 év távlatán mit gondol a forradalomról?
Azt, hogy az emberek fellázadtak azért, hogy ember módjára tudjanak élni!
Miért van az, hogy 50 év után is sokan sokféleképpen értékelik 1956-ot?
Ennek egyszerű a magyarázata, a szembenállók közül nagyon sokan meghaltak, még többen börtönbe kerültek, akinek rokona, barátja megszenvedte az eseményeket az a másikat, okolja bűnösnek! Az biztos, hogy a sebek 50 év múltán se gyógyultak be teljesen!
Még most sem tudunk felhőtlenül ünnepelni a napi politika, beárnyékolja a forradalom eredményeit. Ez ellen mindenkinek tennie kéne, de erre egyre kevesebb esélyt érzek!
Ennyire emlékszem vissza, ami akkor történt!