Humenszky Kitti interjúja
Riportomat a szomszéd nénivel készítettem Emi nénivel!Emi néniék a IX. kerületben laktak, amikor kitört az 56-os forradalom.
Emi néni hogyan tetszett érzékelni, hogy forradalom van?
Egyik nap jött haza a férjem és én indultam volna munkába, amikor mondta, hogy ne menjek sehova,mert kint lövöldöznek. Rögtön bekapcsoltuk a kis rádiónkat és hallgattuk a híreket. Nem tudtunk kimenni egyáltalán az utcára, mert a katonák belelőttek a tömegbe. Nem volt ennivalónk csak az ami a spájzban volt, de az csak 1 hétig volt elég, onnantól kezdve éheztünk. Hallottuk, hogy az oroszok bejöttek és a tankok itt mentek el a házunk előtt. Borzasztó volt. Rettegtünk,hogy mi lesz velünk és csak annyit tudtunk, amit a rádióban halottunk. A gyerekünk még kicsike volt, mindössze 5 éves és nem értette, miért félünk ennyire, és miért nem mehetünk át a nagymamához játszani. Próbáltuk neki elmagyarázni de szegénykém nem értette.
A családjáról sem hallott semmit?
Nem mivel nem mertünk kimenni és telefonunk nem volt még abban az időben így csak reménykedni tudtunk, hogy jól vannak. Az édesapámat megölték a katonák mikor hozzánk akart átjönni élelmet hozni és az édesanyámnak is csak akkor sikerült átszöknie mikor elmentek a katonák nagy része a rádióállomáshoz. Így vészeltük át a forradalmat négyen.
Mit csináltak a forradalom után?
Elkezdtünk leveleket írni a rokonságnak, hogy megtudjuk élnek-e. Nagyon nehezen tudtunk anyagilag helyre állni több évbe telt, mivel a forradalom után nem voltak munkahelyek se. A vidéki rokonok segítettek nekünk. Élelmet és ruhákat adtak nekünk, mert tönkre ment az összes. Hat évig voltunk Miskolcon a férjem testvérénél majd felköltöztünk vissza Budapestre, Erzsébetre és újra kezdtük az életünket. Még mai napig is szörnyű visszagondolni arra, ami akkor történt. Soha nem akarom újra átélni, és senkinek nem kívánom.