Kovács Orsolya interjúja

"Abban az időben a nagymamamám még csak 19 éves volt, így hát természetes, hogy nem igen érdekelte a politika. Akkor éppen a mostani Csepel Művekben dolgozott, amit régen Rákosi Mátyás (akkori diktátor) Műveknek kereszteltek át, Weisz Manfréd volt az eredeti neve.
Az akkori udvarlója, későbbi férje, a papám egyetemen tanult estin, így csak minden másnap tudtak találkozni. Egyik napra meg volt beszélve egy találkozó, de a papám nem jelent meg. Mamám rögtön elkezdett aggódni, hogy lehet hogy valami baj érte vagy beteg lett. Elment a jövendőbeli anyósához hogy hátha otthon van, de nem volt és a dédnagymamám is csodálkozott hogy nem vele van, mert úgy tudta, hogy átmegy a mamámhoz. Elkezdtek beszélgetni és említette az anyósa, hogy nem hallotta-e hogy mi van Pesten. Mamám kérdően nézett rá, hogy egyáltalán miről is kellett volna hallania. Dédim elmondta, hogy valami olyat hallott, hogy az egyetemisták gyülekeztek a Műegyetemnél. A Petőfi szobornál akarták elmondani követeléseiket, ugyanis nagy volt az elégedetlenség Rákosi Mátyás diktatúrája és személyi kultusza miatt. A tömeg egyre duzzadt, mivel már civilek is csatlakoztak hozzájuk. Elment a Béketérre egy közös ismerősükhöz, hogy hallott e valamit a jegyeséről. Azt mondta: „Ha egy csöpp esze volt a Miklósnak, akkor nem vegyül velük!” Ehhez hozzátette még azt a figyelmeztetést is, hogy ne menjenek arra fele, mert valami nagy dolog készülődik. Este fele nagypapám jelentkezett és elmesélte, hogy őt is hívogatták, de ő mondta, hogy nem szeretne ilyesfélébe belekeveredni. A nagymamamám megnyugodott, így másnap szokásosan bement dolgozni. Munka végén mindenki a Szent Imre téren keresztül ment különböző járművekkel haza. De aznap ott is elkezdődtek a forrongások, épp a Pártházat védték a munkásőrök. Egyszer csak a mamám azt vette észre, hogy egy asszonyt visznek félájultan. Nem sokkal később kiderült hogy az asszony férjét, mamám munkatársát egy eltévedt golyó szíven találta és azonnal meghalt. Erre nagyon megrémült és a gyár tövében, kikerülve a tömeget, a legcsendesebb, a legrövidebb úton igyekezett haza sietni. Nagyon félt. Másnap ismét bement a gyárba és ott közölték velük, hogy kifizetik előre 2 heti bérüket, csak ne jöjjenek dolgozni, maradjon mindenki otthon, mert nem szeretnének még több tragikus halálesetet, vagy sérülést. Ezt követően 1 hétig ki se mozdultak otthonról. Mamám egyre jobban félt, és a legrosszabb az volt, hogy nem tudta mi történik odakinn, kiment volna körülnézni, de nem mert. 1 hét eltelte után papám javasolta, hogy menjenek be a városba és nézzenek körül, már úgy is lecsöndesedett minden. Mamám beleegyezett. Elindultak, félúton felszálltak egy teherautóra, mert nem minden jármű közlekedett. Leszálltak a Körútnál. Elindultak az Üllői úton, és eléjük tárult a borzalom. Mamám rögtön elsírta magár azon, amit látott. Minden szét volt verve, lőve, semmi se volt épp. Minden romos volt, törmelék borította az utcákat. Olyan volt, mint egy csatatér.  Rögtön haza is mentek, és megfogadták, hogy nem mennek többet kíváncsiskodni. Közben jöttek a hírek az ismerősökről. Két ismerőse megsérült. Az egyik épp menteni akart valaki, és egy sorozat találta el a lábát, azóta se tud tökéletesen járni. A másiknak pedig egy kilőtték az egyik szemét. Nagyon féltek.
November 3-án Kádár hívására bejöttek az oroszok, Kádár János kért tőlük segítséget. Csepel felöl jöttek befele a tankok, amiket jól lehetett hallani. Már annyira féltek, hogy nem mertek kimenni a kertbe WC-re, mert a kert fölött fegyverrel lövöldöztek át. Mesélte azt is, hogy mentek az utcán és elkezdtek az oroszok lőni. A második lövés után papám rögtön mondta, hogy azonnal hasaljon a földre és keressenek valami menedéket, ami arra fele nem igen volt.
Mamám anyósa, a dédnagymamám el is költözött otthonról, mert nagyon félt attól, hogy őt is megjelölik, mivel párttitkár volt.
Az emberek bizalmatlanok voltak egymással szemben, nem tudta senki ki kivel van, ki ellen van, és ezért is volt olyan sok áldozat. Ha győzött volna a forradalom, akkor most Magyarország olyan szinten lenne, mint Ausztria."

vissza az előző oldalhoz