Jakab Emília dolgozata
Szomszédunkban lakik egy – valamikor jól szituált – család. Apa, anya, fiú és egy lány. Most már 37 és 46 évesek. Még kicsi koromban ismertek meg engem, megszerettek és ez a jó barátság a mai napig fennmaradt. Velük beszélgettem – mert érdekelt – a rendszerváltásról.
Elmondták, hogy a történelemben meglepően ritka formában vérrontás nélkül zajlott le az egész. Kádár Jánost, mint a Központi Bizottság főtitkárát az úgynevezett „reformkommunisták” (pl.: Pozsgai Imre) lemondásra kényszerítették. Az új hatalom legkarakteresebb képviselője Antall József volt. Őt választották meg Grósz Károly után, aki Kádárt váltotta fel. Antall Józsefnek, mint az NDF és az ország által megválasztott miniszterelnökének roppant nehéz feladatok jutottak osztályrészül, amit ő, mint egy diplomata sikeresen megoldott. Ennek legjellemzőbb, legkiemelkedőbb példája az ideiglenesen hazánkban tartózkodó szovjet csapatok kivonulása a Varsói Szerződés (szocialista és szocializmust építő országok katonai szövetsége) felbontása, sőt a szovjet hadsereg által okozott károk utáni károk szerződésbe foglalása. A rendszerváltás az ő családjuk életére is komoly hatással volt. Amíg a édesapjuk 46 éves korában a vállalat privatizálása (az állami vállalatot magánszemélyek vásárolták meg) miatt veszítette el a munkáját, addig az édesanya munkahelye egyszerűen megszűnt. Azóta állandó munkája egyiküknek sincs. Az apa koránál fogva, érettségi ellenére sem tud elhelyezkedni, így alkalmi munkásként dolgozik. Ugyanígy az édesanyát sem alkalmazták sehol. Ő a önkormányzattól a aktív korúak szociális támogatása címszó alatt kap ma 16.000 Ft segélyt. Ezt sem a gyermekei, sem a saját büszkesége nem engedik elfogadni. Kérdésemre, hogy az ő sorsuk, hogy alakult, mosolyogva válaszoltak, mivel időben jókor és megfelelő főiskolát és egyetemet végeztek el pontosan ellenkezőleg alakult a szüleikével. A rendszerváltás előtt a ranglétra alsó fokán álltak, a külföldi tőke beáramlásának és nem kevésbé tehetségüknek köszönhetően felelős pozíciót tölt be mindegyikük és a ’89-es fizetésük 300-400 szorosát keresik meg havonta. Így igyekeztek visszaadni szüleiknek azt a támogatást, amit ők is kaptak gyermekkorukban.
Azt is hozzátették, hogy e nagyon kevés családnak adatott meg, mert nagy a munkanélküliség. Egyre több család szegényedik el, hiszen a árak sokkal gyorsabban nőnek, mint a bérek. A közteherviselés legjobban a szegényeket viseli meg, mert a villany, gáz, élelmiszerek, víz és a csatorna díj a távfűtés hihetetlen módon emelkedek és ezek kifizetése már a megélhetés rovására megy. Legrosszabb helyzetben a 50 év felettiek vannak, de nem jobb a nyugdíjasok zömének helyzete sem, evégre a nyugdíjak korántsem emelkedtek még megközelítőleg sem, mint például a élelmiszerek és a fentiekről nem is beszélve. Ugyanúgy emelkedtek a gyermekholmik – babakocsi, pelenka, kiságy…stb. – is, ebből következik, hogy Magyarország népessége csökkent.
Ígéretet kaptam tőlük, hogyha a tanulmányaimat jó eredménnyel zárom, segítenek a Életben való elindulásban, mert ma ez a feltétele az érvényesülésnek!