Lajtos Emese interjúja
Ezt a történetet a Nagymamám mesélte el, aki 1956-ban 16 évesen élte meg Tiszakécskén a repülőgépek fegyvertüzét. Szerencsére a tömegben Ő nem volt ott, de az utána történt eseményeket már Ő is átélte. Mamámék hatan laktak a falusi házban. Ő a mamájával az egyik szobában, a másik szobában a nagynénjéék, a harmadikban pedig, Lakó János és felesége. Mama szülei a 2. világháborúban meghaltak, így nagymamája és nénjéék nevelték fel. A nagybátya szabómesterként dolgozott, Lakó úr pedig a vasútnál, így amire szükségük volt, mindent elő tudtak teremteni. Az októberi eseményeket a Szabad Európa rádión titokban hallgatták, így tudták meg azt is, hogy Pesten kitört a forradalom. 1956. október 27-én Tiszakécskén felvonulást szerveztek. Körbementek a falun s úgy csatlakoztak hozzájuk az emberek. Mamáék házához érve Őt is hívták az osztálytársai, de nagybátya nem engedte a tömegbe, mert nagyon féltette. Az emberek a Főtér felé vonultak énekelve. Az országzászló alatt: szavalások, éneklések, ünnepi beszédek hangzottak el. Követelték, hogy a volt adóvégrehajtót hozzák elő, és békés hitet tettek a forradalom mellett. A himnuszt énekelte a tömeg,amikor Kecskemét felől megjelent egy repülőgép. Először a falu, majd a tömeg felett körözött. Mama nagybátya ekkor a családtagokat azonnal beküldte a házba az udvarról, és az ablakból nézték, hogy a fedélzeti fegyverekből tüzet nyitnak. Amikor a gép elment, rövid időn belül egy másik gép megismételte ugyanezt. Háromszor lőttek a védtelen emberekre, akik csak a környező házakba illetve a Katolikus templomba tudtak menekülni. Ismerősök jöttek hozzájuk is segítségért, majd mikor a gépek elmentek, lepedőket, törülközőket vittünk magukkal segítettek a faluban élő 3 orvosnak illetve Gémes Mihály plébánosnak kötözni a sebesülteket. A sortűzben 17-en haltak meg, a 110 sebesültet Kecskemétre, Kiskunfélegyházára és Szolnokra szállították kórházba mentőkkel illetve teherautókkal. A Kecskemétre menő teherautók megálltak a repülőtérnél, és az ott lévő tömegnek megmutatták a sok sebesültet. A kiskatonák közül sokan elsírták magukat és azt mondták,hogy nem Ők tették ezt. Erről az eseményről sokáig beszélni sem lehetett, a családtagok illetve jó barátok egymás között vitatták meg a történteket. Mamáék úgy tudták, hogy egy telefonáló értesítette a repülőteret,hogy a tömeg megtámadta a kécskei Pártházat, és a tagokat meg akarják ölni, ezért kaptak tűzparancsot a repülők. Ez nem volt igaz, fegyvertelen emberek haltak meg!
Emléküket a tiszakécskei Szent Imre téren kopjafa, szobor és a túlélők őrzik.