Vados Eszter interjúja

Nagymamám 1956-ban a kömlői Tanácsnál dolgozott. Október 25-én este behívták a munkahelyére, mivel megszervezték a másnap reggeli felvonulást, és pontokba foglalták követeléseiket. Ezt kellett legépelnie. Másnap kora reggel a lakásán felkeresték a lakásán, hogy a tömeg a faluba elindult és a község kultúrháza előtt akarták a nagygyűlést megtartani, és ezért nyissa ki az ajtót. A községbe tulajdonképpen együtt vonult fel még ekkor a Végrehajtó Bizottság és a falu lakossága, akik a felvonulást szervezték. A kultúrházhoz érve az egyik pedagógus elszavalta a Talpra magyart és elénekelték a Szózatot. Ezt követően bolydult meg a tömeg és kezdték a Munkástanácsot megalakítani és elbocsátani a volt dolgozókat. Különösebb viszálykodás ekkor még nem történt, majd később egy pár fiatal átment a Tanács házához. Az iratokat kihordták a Tanácstól és felgyújtották. Ugyanezt megcsinálták a szomszédban lévő pártszékházaknál is. A községben túl nagy zavargások nem történtek, verekedés vagy lövöldözés nem volt. A későbbiekben ugyan előfordult, hogy a két tábor emberei vitatkoztak, de tragikus esemény nem történt. A volt tanácsdolgozók átadták az irodákat, megalakították a Nemzetőrséget a rendőrség helyett, sokat segített a rendfenntartásban, hogy ennek a vezetője egy korábbi katonatiszt volt, és higgadságra biztatta az embereit. Megkezdte a munkáját az új munkástanács, meglátogatták a tsz-eket és mondták, hogy akik akarnak, kiléphetnek. Ez történt november 4-ig. A többi vidékhez képest a változás csendben ment végbe. Nagyobb viszályok keletkeztek az emberek között Nagy Imre leváltása után, megkezdődtek, a számonkérések. A Munkástanács elnökét és elnökhelyettesét börtönbe zárták és a tárgyalás ideéig többen is börtönben voltak. A faluban lévő tsz-ek több teherautóval élelmet szállítottak Budapestnek, a TSZ-ek újraszerveződtek, disszidálások a faluból nem történtek. Újra megalakult a Végrehajtó Bizottság, a Nemzetőrséget felszámolták és helyreállt a rendőrség. A faluban orosz katonaság nem tartózkodott csak keresztülhaladtak. Kömlő aránylag békésen megúszta 56-ot.

vissza az előző oldalhoz