Lugosi Annamária interjúja
Riportom szereplője egy 1956-ban huszonéves vidéki fiatalember, aki október 23-án sorkatonai szolgálatát töltötte Debrecenben. Az egyszerűség kedvéért nevezzük Őt Pista bácsinak.
Pista bácsi hogyan teltek napjaik 1953 és 1956 között?
Én akkor még a húszas éveim legelejét töltöttem vidéken, Budapesttől több mint 350 km-re. Elég zavaros, sokszor félelmetes idők voltak. Ekkor történtek a padláslesöprések néven elhíresült beszolgáltatások.
Mi volt ez?
Előre meghatározták az elöljárók (tanácselnök, ismeretlen fontos emberek), hogy családonként és az ismert földterületek után kinek mennyi tojást, terményt, (búzát, árpát, kukoricát) sertés és marhahúst, zsírt, stb… kell beszolgáltatni. Ez a meghatározás a termés ismerete nélkül történt. Így akinek nem termett annyi, amennyit be kellett volna adnia, azt vagy kisegítették a rokonai vagy akár földönfutóvá is válhatott. Ha valamennyit beszolgáltatott, de nem a teljes mennyiséget, akkor megjelentek ismeretlen emberek a falu rendőrével, s mindent elvittek az ólakból, padlásokról, terménytárolókból, minden mozdítható értéket a lakásból. Ezzel éhínség köszöntött a családra, s a jövő évi vetés is veszélybe került, mert nem volt mit vetni.
De hát akkor mit vetettek a következő évben?
Uzsorakamatra a ház elzálogosítása fejében lehetett vetőmagot kapni. Így már az el nem vetett, le nem aratott termés egy részét élte fel a család.
De hadd folytassam. És mindez nem volt még elég, időnként a nagyobb földterülettel rendelkezőknél (15-20 hold) akiket kulákoknak neveztek, megjelentek az adóvégrehajtók, s elvittek mindent, amit találtak.
De hogyan tudtak elvinni valamit, amikor már előzőleg elvittek szinte mindent?
Úgy, hogy amikor híre ment a faluban, hogy elvisznek mindent az embereknek se kellett több a termés egy részét eldugták, elásták, farakások közé tették, trágyacsomóba rejttették. De élni csak kellet, s időnként előveszegették, s ha ezeket megtalálták, könyörtelenül elvitték. Volt olyan gazda, akinek még a csűrjét (terménytárolóját) is elbontották, elvitték belőle az adóvégrehajtók a faanyagot, cserepet.
De hát mit csináltak ezekkel az anyagokkal?
Hallottam olyat, hogy már a másik faluban eladogatták. Az ellenértéket (nem mindig pénzt) pedig saját zsebre tették el.
És nem próbáltak valamit tenni ezek ellen az emberek?
Próbálkoztak, de annyira megfélemlítették őket, hogy az most el sem képzelhető. Ha a rendőr ment az utcán félelmében mindenki behúzódott a házába, s onnan nézett kifelé, hogy vajon mit akarhat. Ha valaki csak rosszul nézett a rendőrre, azt elvitték, s hetek-hónapok teltek el, s azt sem lehetett tudni, hogy él-e még, vagy hogy hol van. Mindennaposak voltak a rendőr általi – minden indok nélküli – verések. A falusiak vidéken nagyon féltek, s el voltak keseredve a jövőt illetően.
Jó nehéz idők lehettek ezek.
Azok voltak. S mindez még nem volt elég, úgy ha jól emlékszem nálunk a faluban 1953 őszén, telén kezdődött először a téeszesítés.
Az meg mi volt?
A földet, állatot (igás és haszonállat) szerszámokat, gazdasági eszközöket (szekér, eke, borona stb…) egy közös tulajdonba, úgynevezett szövetkezeti tulajdonba kellett adni, s azt ott közösen használták.
És kié volt a termés, hogyan fizettek, kié maradt a beadott eszköz állat föld?
A termés a TSz-é volt, fizetni nem fizettek csak terményt adtak ősszel, s a föld s a gazdasági felszerelések közös tulajdonban voltak.
Ez jó volt annak, aki benne volt a TSZ-ben?
Dehogy volt jó. Eleve kevés terményt adtak, a vezetőséget is el kellett tartani, nem voltak a saját urai akik dolgoztak (sokan parancsoltak nekik).
Az egész falu benne volt a TSZ-ben?
Nem. Érdekes módon nem mindenki volt TSZ-tag, volt akinek megmaradt a földje, s ő továbbra is maga gazdálkodott.
Meddig működött ez a TSZ?
Úgy két-három évig.
S mi lett utána?
Utána mindenki visszakapta, amit beadott, s dolgozott a maga földjén-ha volt.
Ez mennyiben érintette Pista bácsi családját?
A beszolgáltatás érintett bennünket is. A szüleimnek csak 5 hold földjük volt, így nem számítottak kulákoknak. Ebben e TSz-ben nem voltak az én szüleim.
Mit tudtak ott vidéken a politikáról, Pista bácsi hogyan élte meg 1956 október 23-át?
Vidéken viszonylag keveset tudtunk a politikáról. Csak a rádióból értesültünk az eseményekről s a templomban prédikált a pap egyes történésekről. Meg néha voltak falugyűlések is, de ott csak nagyrészt a pártot a kormányt dicsérték. A falusi emberek érezték, hogy nem jó ez így ahogy van, de tenni nem tudtak(nem mertek) semmit. Én 1956. október 23-án sorkatona voltam Debrecenben. Nagyon jól emlékszem arra a keddi napra. Vacsora után úgy kb fél nyolckor riadót rendeltek el a századunknak. Tettük, amit kellett, de izgalom lett úrrá rajtunk amint a tehergépkocsira felszállva 2 láda éles lőszert is felpakoltak hozzánk. Akkor nekünk 48 mintájú szuronyos puskánk volt. Egy tiszt is felszállt közénk, s amikor elindultunk akkor parancsot adott a lőszeres láda felbontására még ott a platón, s azt is mondta, hogy mindenki vegyen annyi lőszert, amennyit tud s tegye el. Ez fölöttébb érdekes volt, mert addig csak a lövészetekre kaptunk éles lőszert, s azt is csak a lőtéren kaptuk meg, s a lövészet után még a lőszer hüvelyekkel is el kellett tudni számolni. Ahogy a járművel mentünk láttuk, hogy Debrecen belvárosa felé tartunk. Nem messze a Csonka toronyhoz, egy mellékutcában álltunk meg. Leszálltunk a gépkocsiról s felsorakoztattak bennünket.
Hányan mehettek akkor ki?
Hát úgy kb 300-an sorkatonák meg vagy 10-15 tiszt. Sorakozó után eligazítást tartottak nekünk ahol végre megtudtuk, hogy miért is jöttünk ide, s mi lesz a feladatunk.
Hát miért mentek oda, s mit csináltak ott a továbbiakban?
Tüntetőket kellett oszlatni ( nekünk úgy mondták, hogy tüntetők, de valójában ők forradalmárok voltak ). A fegyverünkbe be kellett tárazni ( egyszerre csak 5 db lőszer fért a tárba ). Lőni nem volt szabad szólt az utasítás, csak parancsra, s akkor is csak az emberek feje fölé. Mindenki vigyázzon magára, a társára a sorból elmenni nem volt szabad, szólt a parancs. Így elindultunk előre. Mikor kijutottunk a főutcára ott már egy elég nagy tömeg volt, akik azt kiabálták: „Le a kommunistákkal, le Rákosival! Éljen a Magyar nép! Éljen Nagy Imre!” Ekkor hangosbemondón felszólították a tömeget, hogy oszoljanak emberek, menjenek haza. Közben nekünk meg menni kellett előre s oszlatni a tömeget. A tömeg nem oszlott lökdösődés kezdődött a katonák és a tüntetők között. Egyszer csak eldördült egy fegyver. Erre minden katona elkezdett vaktában de nem az emberekre, csak a fejük fölé lövöldözni. A tüntetők kiáltozni kezdtek: „Ti is magyarok vagytok, mi is. Ne lőjetek testvérek!” A fegyverropogás nem sokáig tartott, mert már mint mondtam csak 5 db lőszer fért egy tárba. Míg újra töltöttünk egy ember a tömegből azt mondja nekem: „Nem is éles lőszerrel lőttök katonák, álljatok át hozzánk!” Erre én azt mondtam: „ Na most figyeljen ide ember, oda fogok lőni a Csonka toronyba az óra mellé kb 30 cm-re.” Lőttem. A lövés hatására csak úgy porzott a vakolat. Akkor hitték el, talán erre a lövésre is, hogy éles lőszer van nálunk. Közben a hangos bemondóból folyamatosan ment a: „menjenek haza emberek, oszoljanak!” Még egy kicsit lökdösődtünk, de aztán érdekes módon a tömeg el kezdett szétszéledni. Később mi is visszamentünk a gépkocsikhoz, s ott kezdtünk arról beszélgetni, hogy mi is volt ez. A beszélgetésekből úgy vettem ki, hogy szerencsére személyi sérülés itt Debrecenben nem történt. Valaki azt is mondta, hogy Budapesten forradalom van. Ezután visszavittek bennünket a laktanyába. Ekkor már éjfél is elmúlt.
Volt e még más élménye is ezután, Pista bácsinak?
Nem, mert ezután 7 napon belül leszereltünk, aminek nagyon örültünk s mindenki ment haza a lakóhelyére.
Itt a faluban milyen 1956. október 23-ával kapcsolatos eseményekre tetszik emlékezni?
Itt is megalakult a Forradalmi Bizottság, de tevékenykedni nem tudott, mert hamar feloszlatták, s a vezetőjét ismeretlen helyre elvitték. A tagokat jól megverték, megfenyegették, hogyha nem maradnak nyugton elviszik őket is. Akit elvittek arról semmit sem tudtunk s az ő családja kb 1 év múlva a faluból elköltözött.
Voltak-e retorziók az októberi események után?
Itt nálunk tudomásom szerint nem.
Hogyan szereztek tudomást a budapesti eseményekről?
Csak elbeszélések révén. Aki elszármazott a faluból Budapestre, de maradt itt rokona tőle tudtunk meg egyet-mást. Nem sokat mert aki érintett volt az vagy börtönbe került vagy volt olyan aki elhagyta az országot, mert félt, hogy őt is bebörtönzik vagy kivégzik. A rokonság is félt, hogy őket is bebörtönzik, s ezért nem mertek nagyon beszélni.
Hogyan éltek, mit csináltak a faluban az emberek 1956 és 1963 között?
1956 után mindenki elkezdett dolgozni vagy a saját földjén vagy a másén, mert élni csak kellett valahogy. 1960-ban újra TSz esítettek. De akkor már úgy, hogy aki belépett a TSz-be attól a földet elvették, s az már csak szövetkezeti tulajdonba került.
Ekkor az emberek már önként beléptek a szövetkezetbe?
Az erős agitáció hatására, akinek nem sok veszteni valója volt az igen, akinek volt vesztenivalója az csak bizonyos erős ráhatással.
Mi volt ez az erős ráhatás?
Pl: ezeket az embereket felrendelték a Tanácsházára, ott előre jól befűtöttek a kályhába, s elé állították a jól felöltözött embereket, hogy gondolják meg, hogy miért nem lépnek be.
Erre beléptek?
Volt aki igen, volt aki nem.
Aki még ekkor sem lépett be, azzal mit csináltak, volt e erőszak?
Aki még ekkor sem lépett be annak elmentek a házába s ott voltak naphosszat, késő éjszakákig agitálták, amíg be nem lépett. Végül a faluban szinte mindenki belépett. Erőszakról nem tudok, de elképzelhető, hogy volt.
Pista bácsi családja belépett e?
Igen be.
Meddig működött maguknál a TSZ?
Az 1989-1990 s rendszerváltás körüli időkben szűnt meg.
Köszönöm az interjút.
Szívesen, állok a rendelkezésére, amíg még élek.
A szüleimtől tudom, hogy az 56-os eseményeket ott vidéken, ahol a riport készült, a rendszerváltásig is mindig csak forradalomként emlegették az ott élők, a családon belüli beszélgetésekkor. Úgy, mint a forradalom előtt vagy a forradalom után történt családi eseményeket. A rendszerváltásig a közösségi eseményeken, rendezvényeken még egymás között sem beszéltek 1956-ról. A megfélemlítések mindaddig erősen hatottak még.