Kelemen Krisztina interjúja

Én a nagymamámmal készítettem el ezt a riportot, akit nagyon sokat kellett szekírozni, hogy meséljen, mert azt mondta, hogy ő teljesen másra emlékszik, mint ahogy ma tanítják. Ő 1956-ban Miskolcon élt a szüleivel és a húgaival és 24 éves volt. Őt akkor a politikai dolgok nem nagyon érdekelték, mert szerelmes volt. A Miskolci Postaigazgatóságon dolgozott, mint műszerész. Október 23-án éjjel kitört a forradalom. 24-én reggel bekapcsolta a rádiót, de semmi különöset nem mondtak. Mikor bement dolgozni, akkor közölték vele, hogy az egész ország sztrájkol, és hogy nem dolgoznak. Az egyetemisták felvonultak és békés tüntetést csináltak. A műhelybe, ahol nagymamám dolgozott, is összefogtak és kivonultak a miskolci Petőfi térre, ahol Nagy Attila színész elszavalta a Talpra Magyart. Ezután egy teherautó elvitte őket a Műszaki Egyetemre, ahol beszédeket tartottak. Eddig még viszonylag nyugodt volt a tüntetés, de később eldurvult a helyzet. A rabok amnesztiát kaptak, bosszút álltak, megtámadták a rendőröket, és el akarták foglalni az Állam Védelmiek laktanyáját. Az Állam Védelmiek többször a tömegbe lőttek, rengeteg halott és sebesült volt. Egy Állam Védelmist hozzákötöttek egy teherautóhoz, végighúzták az utakon és, már amikor meghalt, felakasztották egy szovjet emlékműre. Magyarország ekkor szovjet uralom alatt volt. Azért is tüntettek, hogy a szovjetek menjenek el Magyarországból, valamint vénlányadót kellett fizetni, nem volt szólásszabadság, tehát Magyarország teljesen el volt nyomva. A rendőrök is már a tüntetőkhöz csatlakoztak, valamint Amerika ígérgette, hogy jönnek segíteni, de ez elmaradt. Miskolc utcáin mindenhol szovjet tankok vonultak végig, a diákok benzines palackokkal, kődarabokkal dobálták azt. A középületek tetején ötágú piros csillag volt, azokat is mind egytől-egyig leverték, főleg a fiatalok. Valamivel később lenyugodtak a kedélyek. Rengeteg ember disszidált, vagyis elhagyta az országot, köztük Rákosi Mátyás is, aki Szovjetunióba tartott. A határokat kinyitották, és teherautóval szállították ki azokat, akik menni akartak. Nagyi úgy véli, hogy megérte ez a forradalom, mert utána minden jobb lett: megválasztották Kádárt és újjáépült Magyarország. Szerinte az idő múlása minden emléket megszépít, mert akkoriban máshogy élte meg azokat a dolgokat, amit nekem most elmesélt.

vissza az előző oldalhoz