Pécs
Nagypapám mesélte
1956-ban 15 éves voltam. A Pécsi Nagy Lajos Gimnáziumba jártam, és a Széchenyi téri kollégiumban laktam. Az iskolában mi is vártuk, hogy Nagy Imrét nevezzék ki miniszterelnöknek. 23-án este mi is részt vettünk a békés tüntetésen, ahol nagyon sokan voltunk. Vártuk a híreket, hallgattuk a rádióban közölt eseményeket. Jelentős eseményként maradt meg emlékezetemben, hogy november 4-én éjjel tankok lepték el a Széchenyi teret, és rengeteg katona valamint tüntető szaladgált az utcákon. Mivel nagyon hideg volt, a katonák üres konzervdobozokkal fociztak, ami nagyon hangos, és idegesítő volt. A kollégiumból egy fiú elment a felkelőkhöz a Mecsekbe, többé nem találkoztunk vele, és nem is hallottunk felőle semmit, valószínűleg meghalt. Később tanítási szünet volt, így akkor kölcsönbiciklivel mentem haza szüleimhez Püspöklakra, egy kis baranyai faluba.
Dédnagymamám mesélte:
Ők is el akartak költözni nyugatra, ahogy sokan mások is tették az országban, de a dédnagypapám, azt állította, hogy ők igenis magyarok, és itt kell lenniük halálukig, ő itt akarja felnevelni gyerekeit, és itt akar meghalni.