ZMG 10.B

Tahitóthfalu

A környező településeken előkerült gazdag leletek tanúsága szerint a terület már az őskor óta lakott volt. A rómaiak korában a birodalom határaként a térség nagy jelentősséggel bírt katonai-védelmi szempontból. A Duna vonalára eső limes mentén mindenütt fényjelzési távolságban, így a mai Tahitótfalu területén is - római őrtornyok állottak, a mai Pokol-csárda helyén római hídfőállás maradványai is előkerültek. Stratégiai jelentőségét mutatja a területén létesített 2 római őrtorony.




A honfoglalás után a mai község Tahi része egy ideig a névadó Thah családé volt. A Rosd nemzetség sarja, Domonkos a feljegyzések szerint, mint királyi pristaldus 1221-ben Thahban lakott. Ezután, 1237-ben hivatalosan a Szentendrei szigetet is e nemzetség kapta meg. A területet a Thahiak - a Rosd nemzetség leszármazottai - kihalásával, Albert király 1439-ben Perki vagy Pöröki Franknak adományozta, de 1447-ben Tahit már a Botos család tulajdonában találjuk.




A sziget egyéb településeihez hasonlóan a reformáció tanai elég korán hatottak a községben, s ez mindvégig meghatározó maradt. A második legnagyobb közösség, a reformátusoknak körülbelül a felét kitevő katolikusok mellett feltétlenül megemlítendő a 19. század második felében betelepülő baptista közösség.

A két településrészt összekötő híd (Almásy-híd) 1914-re készült el, a háborúban a németek által felrobbantott hidat 1947-ben építették újjá (Tildy Zoltán-híd), mai formájában a növekvő közlekedési igényeket kielégítve 1978 óta áll. A mai napig ez az egyetlen út, mely a szigetet a szárazfölddel összeköti.



A Szentendrei szigeten fekvő Tótfalu a községet a sziget legnagyobb agrártelepülésévé teszi. Noha az utóbbi időben nőtt a településrészen a tercier szektorban dolgozók száma, a község megőrizte tradicionális és agrár jellegét. Tahitótfalu legjellemzőbb termesztett növénye az eper.



Az elsőt 1912 tavaszán kezdték építeni és 1914-ben, az első világháború kitörése előtt egy héttel szentelték fel. Ezt a hidat 1944 decemberében felrobbantották a németek. 1945 januárjában az oroszok építettek egy cölöphidat, ez volt a második híd. Ezt a hidat a jeges ár elvitte még azon a télen. Építettek helyette egy másikat, ez volt a harmadik. Azután Tildy Zoltán és Gerő Ernő idejében felépítették a vashidat, ez volt a negyedik. Később, megépült a mostani, tehát az ötödik. Ezen járunk most.